Társalgások

Arab nyelvtani áttekintés

Arab nyelvtani áttekintés újdonság

Az arab világ napsütötte országait, teától és fűszerektől illatozó piacait, sejtelmes pipafüstbe rejtett kávézóit egyre több kalandvágyó látogató keresi fel. A sémi nyelvcsalád nyugati ágához tartozó arab nyelvet több mint 1,4 milliárd ember beszéli a világon.

 

Az Arab nyelvtani áttekintés praktikus segítségként szolgál a nyelvtanuláshoz, hogy a tanulni vágyó könnyen elsajátíthassa a mindennapokban használt nyelvtani jelenségeket. Az általános definíciókat ezért a minimumra csökkentettük, és ehelyett inkább a szabályok gyakorlati használatát nagy mennyiségű példán keresztül szemléltetjük. A kiadvány első lépésként a kiejtési szabályok áttekintésére fektet hangsúlyt. Gondosan válogatott mondatainkat a sajtóból és megbízható online forrásokból merítettük, hogy azok a lehető leghűbben tükrözzék a mai arab nyelv használatát. Az egyes szabályokat és az őket szemléltető példákat számtalan megjegyzéssel egészítettük ki, melyek az egyes kivételekre, bizonyos jelenségek köznyelvi változatára hivatottak felhívni figyelmünket. 

Japán nyelvtani áttekintés

Japán nyelvtani áttekintés újdonság

A tőlünk távol helyezkedő szigetországban több mint 120 millió ember beszéli a japán nyelvet. Az elmúlt években pedig Japán jelentős gazdasági nagyhatalommá nőtte ki magát. A japán kultúra, szokások, életmód alakulását évtizedeken át formálta és befolyásolta a buddhizmus.

 

Japán nyelvtani áttekintés praktikus segítségként szolgál a nyelvtanuláshoz, hogy a tanulni vágyó könnyen elsajátíthassa a mindennapokban használt nyelvtani jelenségeket. Az általános definíciókat ezért a minimumra csökkentettük, és ehelyett inkább a szabályok gyakorlati használatát nagy mennyiségű példán keresztül szemléltetjük. A kiadvány első lépésként a kiejtési szabályok áttekintésére fektet hangsúlyt. Gondosan válogatott mondatainkat a sajtóból és megbízható online forrásokból merítettük, hogy azok a lehető leghűbben tükrözzék a mai japán nyelv használatát. Az egyes szabályokat és az őket szemléltető példákat számtalan megjegyzéssel egészítettük ki, melyek az egyes kivételekre, bizonyos jelenségek köznyelvi változatára hivatottak felhívni figyelmünket. 

Szlovén társalgás

Szlovén társalgás újdonság

Szlovénia nemcsak tranzitország, melyen keresztül eljutunk az Adriai-tengerhez, hanem érdekes és gyönyörű ország, mely nem kevés természeti kinccsel rendelkezik. Ha síelni támad kedve vagy ha a tengernél szeretné tölteni szabadidejét, vigye magával könyvünket.  

Szlovén társalgás nemcsak a mindennapi helyzetekben teszi lehetővé a kommunikációt, de az utazások során és vészhelyzetekben egyaránt segítséget nyújt. A hangsúlyt az aktív kommunikációra, az áttekinthetőségre és a szövegben való könnyű tájékozódásra fektettük. A kiadvány 2600 mondat és szókapcsolat mellett 6000 szótári címszót is tartalmaz. A praktikus példamondatokat az olyan általános, hétköznapokban használt témák esetében gyűjtöttük össze, mint az utazás, szállás, étkezés, vásárlás, sport, szabadidő, kommunikáció. A Lingea társalgási kézikönyvében minden kifejezés mellett feltüntettük annak kiejtését is. Hasznos melléklet a kétoldali szótár, az országban történő utazáshoz szükséges alapvető információk illusztrálása és Szlovénia látványosságait bemutató mini-útikalauz.

Vietnami társalgás

Vietnami társalgás újdonság

Annak ellenére, hogy a délkelet-ázsiai ország hazánktól távol helyezkedik el, nem ismeretlen számunkra. Abban az esetben, ha meg szeretné ismerni a vietnamiak kulturáját és szokásait, vegye kézbe könyvünket. 

Vietnami társalgás nemcsak a mindennapi helyzetekben teszi lehetővé a kommunikációt, de az utazások során és vészhelyzetekben egyaránt segítséget nyújt.  A hangsúlyt az aktív kommunikációra, az áttekinthetőségre és a szövegben való könnyű tájékozódásra fektettük. A kiadvány 2600 mondat és szókapcsolat mellett 6000 szótári címszót is tartalmaz. A praktikus példamondatokat az olyan általános, hétköznapokban használt témák esetében gyűjtöttük össze, mint az utazás, szállás, étkezés, vásárlás, sport, szabadidő, kommunikáció. A Lingea társalgási kézikönyvében minden kifejezés mellett feltüntettük annak kiejtését is. Hasznos melléklet a kétoldali szótár, az országban történő utazáshoz szükséges alapvető információk illusztrálása és Vietnam látványosságait bemutató mini-útikalauz.

Angol nyelvtani áttekintés

Angol nyelvtani áttekintés

Építsd a jövődet az angol nyelvvel! Az angol ma már világnyelvnek számít, amit a legtöbb ember beszél a Földön. Az angol az életünk minden területére behatolt, találkozunk vele munkánk során, de emellett nélkülözhetetlen külföldi kirándulások esetében, a kereskedelemben és az üzleti életben is. 

Az Angol nyelvtani áttekintés praktikus segítségként szolgál a nyelvtanuláshoz, hogy a tanulni vágyó könnyen elsajátíthassa a mindennapokban használt nyelvtani jelenségeket. Az általános definíciókat ezért a minimumra csökkentettük, és ehelyett inkább a szabályok gyakorlati használatát nagy mennyiségű példán keresztül szemléltetjük. A kiadvány első lépésként a kiejtési szabályok áttekintésére fektet hangsúlyt. Gondosan válogatott mondatainkat a sajtóból és megbízható online forrásokból merítettük, hogy azok a lehető leghűbben tükrözzék a mai angol nyelv használatát. Az egyes szabályokat és az őket szemléltető példákat számtalan megjegyzéssel egészítettük ki, melyek az egyes kivételekre, bizonyos jelenségek köznyelvi változatára, stb. hivatottak felhívni figyelmünket. 

Angol társalgás

Angol társalgás

A lenyűgöző Big Ben, Buckingham-palota, Westminsteri apátság, Nemzeti Galéria mellett megannyi egyéb szórakozási lehetőség, híres londoni kocsmák és bárok teszil feledhetetlenné angliai utazásunkat.

Az Angol társalgás nemcsak a mindennapi helyzetekben teszi lehetővé a kommunikációt, de az utazások során és vészhelyzetekben egyaránt segítséget nyújt. A hangsúlyt az aktív kommunikációra, az áttekinthetőségre és a szövegben való könnyű tájékozódásra fektettük. A kiadvány 2600 mondat és szókapcsolat mellett 6000 szótári címszót is tartalmaz. A praktikus példamondatokat az olyan általános, hétköznapokban használt  témák esetében gyűjtöttük össze, mint az utazás, szállás, étkezés, vásárlás, sport, szabadidő, kommunikáció. A Lingea társalgási kézikönyvében minden kifejezés mellett feltüntettük annak kiejtését is. Hasznos melléklet a kétoldali szótár, az országban történő utazáshoz szükséges alapvető információk illusztrálása.

Angol társalgás Light

Angol társalgás Light

Az angol ma már világnyelvnek számít, amit több mint 600 millió ember beszél, ráadásul a világ 53 országának a hivatalos nyelve. Az angol az életünk minden területére behatolt, találkozunk vele munkánk során, de emellett nélkülözhetetlen külföldi kirándulások esetében, a kereskedelemben és az üzleti életben is. 

Az Angol társalgás - velünk nem elveszett a társalgási sorozatunk egyszerűsített változata, amely nemcsak a mindennapi helyzetekben teszi lehetővé a kommunikációt, de az utazások során is segítséget nyújt még, akkor is, ha az adott nyelvben teljes kezdőnek számít. A kiadvány 1200 mondat és szókapcsolat mellett 5000 szótári címszót is tartalmaz. A praktikus példamondatokat az olyan általános, hétköznapokban használt  témák esetében gyűjtöttük össze, mint a család, étkezés, sport, szabadidő, egészség, munka, utazás, kommunikáció. Mindemellett a kiadvány nagy hangsúlyt fektet a szavak helyes kiejtésének az ismertetésére. A társalgási sorozatunk utolsó fejezetében található angol–magyar és magyar–angol szótár nyújt segítséget a társalgás során. A hangsúlyt az aktív kommunikációra, az áttekinthetőségre és a szövegben való könnyű tájékozódásra fektettük.

Arab társalgás

Arab társalgás

Az arab világ napsütötte országait, teától és fűszerektől illatozó piacait, sejtelmes pipafüstbe rejtett kávézóit egyre több kalandvágyó látogató keresi fel. A sémi nyelvcsalád nyugati ágához tartozó arab nyelvet több mint 1,4 milliárd ember beszéli a világon. Kézikönyvünkkel zsebében e rejtélyes világ bizton könnyebben felfedezhető lesz.

Az Arab társalgás nemcsak a mindennapi helyzetekben teszi lehetővé a kommunikációt, de az utazások során és vészhelyzetekben egyaránt segítséget nyújt. A hangsúlyt az aktív kommunikációra, az áttekinthetőségre és a szövegben való könnyű tájékozódásra fektettük. A kiadvány 2600 mondat és szókapcsolat mellett 6000 szótári címszót is tartalmaz. A praktikus példamondatokat az olyan általános, hétköznapokban használt témák esetében gyűjtöttük össze, mint az utazás, szállás, étkezés, vásárlás, sport, szabadidő, kommunikáció. A Lingea társalgási kézikönyvében minden kifejezés mellett feltüntettük annak kiejtését is, hasznos melléklet a kétoldali szótár.

Bolgár társalgás

Bolgár társalgás

Annak ellenére, hogy az írott bolgár nyelv hasonlít az oroszra, sok a két nyelv közötti eltérés. Erre azonnal fény derül, amint egy bolgár megszólal.  Akár a tengerpartra, akár a hegyekbe készül utazni, társalgásunk biztos segítségére lesz ezen sokrétű ország jobb megismerésében.

A Bolgár társalgás nemcsak a mindennapi helyzetekben teszi lehetővé a kommunikációt, de az utazások során és vészhelyzetekben egyaránt segítséget nyújt.  A hangsúlyt az aktív kommunikációra, az áttekinthetőségre és a szövegben való könnyű tájékozódásra fektettük. A kiadvány 2600 mondat és szókapcsolat mellett 6000 szótári címszót is tartalmaz. A praktikus példamondatokat az olyan általános, hétköznapokban használt  témák esetében gyűjtöttük össze, mint az utazás, szállás, étkezés, vásárlás, sport, szabadidő, kommunikáció. A Lingea társalgási kézikönyvében minden kifejezés mellett feltüntettük annak kiejtését is. Hasznos melléklet a kétoldali szótár, az országban történő utazáshoz szükséges alapvető információk illusztrálása és Bulgária látványosságait bemutató mini-útikalauz.

Cseh társalgás

Cseh társalgás

Csehország az ízletes cseh sör országa, a csehek pedig a sörfogyasztás veretlen bajnokai. Eme gyönyörű ország azonban biztosan levesz a lábáról minden kultúra-, műemlék- és természetkedvelőt is. 

Cseh társalgás nemcsak a mindennapi helyzetekben teszi lehetővé a kommunikációt, de az utazások során és vészhelyzetekben egyaránt segítséget nyújt. A hangsúlyt az aktív kommunikációra, az áttekinthetőségre és a szövegben való könnyű tájékozódásra fektettük. A kiadvány 2600 mondat és szókapcsolat mellett 6000 szótári címszót is tartalmaz. A praktikus példamondatokat az olyan általános, hétköznapokban használt témák esetében gyűjtöttük össze, mint az utazás, szállás, étkezés, vásárlás, sport, szabadidő, kommunikáció. A Lingea társalgási kézikönyvében minden kifejezés mellett feltüntettük annak kiejtését is. Hasznos melléklet a kétoldali szótár, az országban történő utazáshoz szükséges alapvető információk illusztrálása és Csehország látványosságait bemutató mini-útikalauz.

Dán társalgás

Dán társalgás

Ha közelebbről szeretné megismerni Hans Christian Andersen, a világirodalom egyik kiemelkedő alakjának szülőföldjét, Dánia szépségeit és kultúráját, vigye magával a kézikönyvünket. A turisták számára nemcsak az észak-európai ország városai nyújtanak megfelelő kikapcsolódást, de az ország alkotta sok kicsi sziget is elvarázsolja az odalátogatókat. Kézikönyvünk kiváló segítséget nyújt Önnek az ország megismerése során, és rendkívül hasznos útitársává válik. 

Dán társalgás nemcsak a mindennapi helyzetekben teszi lehetővé a kommunikációt, de az utazások során és vészhelyzetekben egyaránt segítséget nyújt.  A hangsúlyt az aktív kommunikációra, az áttekinthetőségre és a szövegben való könnyű tájékozódásra fektettük. A kiadvány 2600 mondat és szókapcsolat mellett 6000 szótári címszót is tartalmaz. A praktikus példamondatokat az olyan általános, hétköznapokban használt témák esetében gyűjtöttük össze, mint az utazás, szállás, étkezés, vásárlás, sport, szabadidő, kommunikáció. A Lingea társalgási kézikönyvében minden kifejezés mellett feltüntettük annak kiejtését is. Hasznos melléklet a kétoldali szótár, az országban történő utazáshoz szükséges alapvető információk illusztrálása és Dánia látványosságait bemutató mini-útikalauz.

Finn társalgás

Finn társalgás

A skandináv ország, másnéven az "ezer tó országa" gyönyörű természeti adottságai több ezer turistát vonzanak az országba évente. A csodaszép tavak, a szigetvilág és a hangulatos finn városok megismerése során kézbe veheti útikönyvünket, melynek segítségével megbirkózhat könnyebb és bonyolultabb kommunikációs helyzetekkel is. 

Finn társalgás nemcsak a mindennapi helyzetekben teszi lehetővé a kommunikációt, de az utazások során és vészhelyzetekben egyaránt segítséget nyújt.  A hangsúlyt az aktív kommunikációra, az áttekinthetőségre és a szövegben való könnyű tájékozódásra fektettük.  A kiadvány 2600 mondat és szókapcsolat mellett 6000 szótári címszót is tartalmaz. A praktikus példamondatokat az olyan általános, hétköznapokban használt  témák esetében gyűjtöttük össze, mint az utazás, szállás, étkezés, vásárlás, sport, szabadidő, kommunikáció. A Lingea társalgási kézikönyvében minden kifejezés mellett feltüntettük annak kiejtését is. Hasznos melléklet a kétoldali szótár, az országban történő utazáshoz szükséges alapvető információk illusztrálása és Finnország látványosságait bemutató mini-útikalauz.

Francia nyelvtani áttekintés

Francia nyelvtani áttekintés

A francia nyelvet kétségkívül különlegessé teszi gazdag szókincse, a raccsolás, vagy akár az „r” és a „zs” betűk gyakori ismétlődése a szavakban. A francia nyelv 29 országnak a hivatalos nyelve, és az angol után a franciát tanulják a legtöbben a világon.

Francia nyelvtani áttekintés praktikus segítségként szolgál a nyelvtanuláshoz, hogy a tanulni vágyó könnyen elsajátíthassa a mindennapokban használt nyelvtani jelenségeket. Az általános definíciókat ezért a minimumra csökkentettük, és ehelyett inkább a szabályok gyakorlati használatát nagy mennyiségű példán keresztül szemléltetjük. A kiadvány első lépésként a kiejtési szabályok áttekintésére fektet hangsúlyt. Gondosan válogatott mondatainkat a sajtóból és megbízható online forrásokból merítettük, hogy azok a lehető leghűbben tükrözzék a mai francia nyelv használatát. Az egyes szabályokat és az őket szemléltető példákat számtalan megjegyzéssel egészítettük ki, melyek az egyes kivételekre, bizonyos jelenségek köznyelvi változatára, stb. hivatottak felhívni figyelmünket. 

 

Francia társalgás

Francia társalgás

A francia nyelvet kétségkívül különlegessé teszi gazdag szókincse, a raccsolás, vagy akár az „r” és a „zs” betűk gyakori ismétlődése a szavakban. A francia nyelv 29 országnak a hivatalos nyelve, és az angol után a franciát tanulják a legtöbben a világon. 

Francia társalgás nem csak a mindennapi helyzetekben teszi lehetővé a kommunikációt, de az utazások során és vészhelyzetekben egyaránt segítséget nyújt.  A hangsúlyt az aktív kommunikációra, az áttekinthetőségre és a szövegben való könnyű tájékozódásra fektettük.  A kiadvány 2600 mondat és szókapcsolat mellett 6000 szótári címszót is tartalmaz. A praktikus példamondatokat az olyan általános, hétköznapokban használt  témák esetében gyűjtöttük össze, mint az utazás, szállás, étkezés, vásárlás, sport, szabadidő, kommunikáció.  A Lingea társalgási kézikönyvében minden kifejezés mellett feltüntettük annak kiejtését is. Hasznos melléklet a kétoldali szótár, az országban történő utazáshoz szükséges alapvető információk illusztrálása és Franciaország látványosságait bemutató mini-útikalauz.

Francia társalgás Light

Francia társalgás Light

A francia nyelvet kétségkívül különlegessé teszi gazdag szókincse, a raccsolás, vagy akár az „r” és a „zs” betűk gyakori ismétlődése a szavakban. A francia nyelv 29 országnak a hivatalos nyelve, és az angol után a franciát tanulják a legtöbben a világon. 

Francia társalgás - velünk nem elveszett a társalgási sorozatunk egyszerűsített változata, amely nemcsak a mindennapi helyzetekben teszi lehetővé a kommunikációt, de az utazások során is segítséget nyújt még, akkor is, ha az adott nyelvben teljes kezdőnek számít. A kiadvány 1200 mondat és szókapcsolat mellett 5000 szótári címszót is tartalmaz. A praktikus példamondatokat az olyan általános, hétköznapokban használt témák esetében gyűjtöttük össze, mint a család, étkezés, sport, szabadidő, egészség, munka, utazás, kommunikáció. Mindemellett a kiadvány nagy hangsúlyt fektet a szavak helyes kiejtésének az ismertetésére. A társalgási sorozatunk utolsó fejezetében található francia–magyar és magyar–francia szótár nyújt segítséget a társalgás során. A hangsúlyt az aktív kommunikációra, az áttekinthetőségre és a szövegben való könnyű tájékozódásra fektettük.

Görög társalgás

Görög társalgás

A klasszikus görög nyelvet hajdanán az iskolákban oktatták, mai modern változatával csak a Földközi-tenger környékén találkozhatunk. Küzdje le a szokatlan betűtípus miatt érzett bizalmatlanságát és tanulja meg az alapvető szavakat és kifejezéseket, melyek megnyitják a helyi lakosok szívét.

Görög társalgás nemcsak a mindennapi helyzetekben teszi lehetővé a kommunikációt, de az utazások során és vészhelyzetekben egyaránt segítséget nyújt. A hangsúlyt az aktív kommunikációra, az áttekinthetőségre és a szövegben való könnyű tájékozódásra fektettük. A kiadvány 2600 mondat és szókapcsolat mellett 6000 szótári címszót is tartalmaz. A praktikus példamondatokat az olyan általános, hétköznapokban használt témák esetében gyűjtöttük össze, mint a család, étkezés, sport, szabadidő, egészség, munka, utazás, kommunikáció. A Lingea társalgási kézikönyvében minden kifejezés mellett feltüntettük annak kiejtését is. Hasznos melléklet a kétoldali szótár és a görög szárazföld, valamint a legismertebb szigetek látványosságait tartalmazó mini-útikalauz.

Héber társalgás

Héber társalgás

Izrael az Arab-félszigeten található, a nyugati világ civilizációjához tartozó ország. Annak ellenére, hogy az országban az angol segítségével is boldogul, a héber nyelv ismerete rendkívül nagy előnyt jelent az odalátogatók számára. A nyelvet különlegessé teszi az is, hogy az igéknek nincs jelen ideje, hanem csak a múlt és a jövő időt használja. 

Héber társalgás nemcsak a mindennapi helyzetekben teszi lehetővé a kommunikációt, de az utazások során és vészhelyzetekben egyaránt segítséget nyújt. A hangsúlyt az aktív kommunikációra, az áttekinthetőségre és a szövegben való könnyű tájékozódásra fektettük. A kiadvány 2600 mondat és szókapcsolat mellett 6000 szótári címszót is tartalmaz. A praktikus példamondatokat az olyan általános, hétköznapokban használt témák esetében gyűjtöttük össze, mint az utazás, szállás, étkezés, vásárlás, sport, szabadidő, kommunikáció.  A Lingea társalgási kézikönyvében minden kifejezés mellett feltüntettük annak kiejtését is. Hasznos melléklet a kétoldali szótár, az országban történő utazáshoz szükséges alapvető információk bemutatása.

Holland nyelvtani áttekintés

Holland nyelvtani áttekintés

A holland nyelv a némethez áll közel és több mint 24 millió ember anyanyelve. Bár ebben a multikulturális országban minden világnyelven elboldogulhat, a holland lakosok értékelni fogják, ha anyanyelvükön szól hozzájuk.

Holland nyelvtani áttekintés praktikus segítségként szolgál a nyelvtanuláshoz, hogy a tanulni vágyó könnyen elsajátíthassa a mindennapokban használt nyelvtani jelenségeket. Az általános definíciókat ezért a minimumra csökkentettük, és ehelyett inkább a szabályok gyakorlati használatát nagy mennyiségű példán keresztül szemléltetjük. A kiadvány első lépésként a kiejtési szabályok áttekintésére fektet hangsúlyt. Gondosan válogatott mondatainkat a sajtóból és megbízható online forrásokból merítettük, hogy azok a lehető leghűbben tükrözzék a mai holland nyelv használatát. Az egyes szabályokat és az őket szemléltető példákat számtalan megjegyzéssel egészítettük ki, melyek az egyes kivételekre, bizonyos jelenségek köznyelvi változatára, stb. hivatottak felhívni figyelmünket. 

Holland társalgás

Holland társalgás

A holland nyelv a némethez áll közel és több mint 24 millió ember anyanyelve. Bár ebben a multikulturális országban minden világnyelven elboldogulhat, a holland lakosok értékelni fogják, ha anyanyelvükön szól hozzájuk.

Holland társalgás nemcsak a mindennapi helyzetekben teszi lehetővé a kommunikációt, de az utazások során és vészhelyzetekben egyaránt segítséget nyújt. A hangsúlyt az aktív kommunikációra, az áttekinthetőségre és a szövegben való könnyű tájékozódásra fektettük. A kiadvány 2600 mondat és szókapcsolat mellett 6000 szótári címszót is tartalmaz. A praktikus példamondatokat az olyan általános, hétköznapokban használt  témák esetében gyűjtöttük össze, mint az utazás, szállás, étkezés, vásárlás, sport, szabadidő, kommunikáció. A Lingea társalgási kézikönyvében minden kifejezés mellett feltüntettük annak kiejtését is. Hasznos melléklet a kétoldali szótár, az országban történő utazáshoz szükséges alapvető információk illusztrálása és Hollandia látványosságait bemutató mini-útikalauz.

Horvát társalgás

Horvát társalgás

Horvátország egyike a legkedveltebb úticéloknak, évente emberek ezreit csábítja gyönyörű városaiba és tengerpartjaira. A szabadság napjait pedig még kellemesebbé varázsolhatja, ha ismerünk legalább néhány alapvető horvát kifejezést. 

Horvát társalgás nemcsak a mindennapi helyzetekben teszi lehetővé a kommunikációt, de az utazások során és vészhelyzetekben egyaránt segítséget nyújt. A hangsúlyt az aktív kommunikációra, az áttekinthetőségre és a szövegben való könnyű tájékozódásra fektettük. A kiadvány 2600 mondat és szókapcsolat mellett 6000 szótári címszót is tartalmaz. A praktikus példamondatokat az olyan általános, hétköznapokban használt  témák esetében gyűjtöttük össze, mint az utazás, szállás, étkezés, vásárlás, sport, szabadidő, kommunikáció. A Lingea társalgási kézikönyvében minden kifejezés mellett feltüntettük annak kiejtését is. Hasznos melléklet a kétoldali szótár, az országban történő utazáshoz szükséges alapvető információk illusztrálása és Horvátország látványosságait bemutató mini-útikalauz.

Hungarian phrasebook

Hungarian phrasebook

This phrase book will enable foreigners to make themselves understood both in everyday as well as in emergency situations and to efficiently communicate with Hungarian natives. The emphasis is on practical communication, clear arrangement and ease of reference.

Az könyv a külföldiek számára nemcsak a mindennapi helyzetekben teszi lehetővé a kommunikációt, de az utazások során és vészhelyzetekben is segítséget nyújt. A hangsúlyt az aktív kommunikációra, az áttekinthetőségre és a szövegben való könnyű tájékozódásra fektettük. A kiadvány 2600 mondat és szókapcsolat mellett 6000 szótári címszót is tartalmaz. A praktikus példamondatokat az olyan általános, hétköznapokban használt témák esetében gyűjtöttük össze, mint az utazás, szállás, étkezés, vásárlás, sport, szabadidő, kommunikáció. A Lingea társalgási kézikönyvében minden kifejezés mellett feltüntettük annak kiejtését is, hasznos melléklet a kétoldali szótár.

Japán társalgás

Japán társalgás

A tőlünk távol helyezkedő szigetországban több mint 120 millió ember beszéli a japán nyelvet. Az elmúlt években pedig Japán jelentős gazdasági nagyhatalommá nőtte ki magát. A japán kultúra, szokások, életmód alakulását évtizedeken át formálta és befolyásolta a buddhizmus. 

Japán társalgás nemcsak a mindennapi helyzetekben teszi lehetővé a kommunikációt, de az utazások során és vészhelyzetekben egyaránt segítséget nyújt.  A hangsúlyt az aktív kommunikációra, az áttekinthetőségre és a szövegben való könnyű tájékozódásra fektettük. A kiadvány 2600 mondat és szókapcsolat mellett 6000 szótári címszót is tartalmaz. A praktikus példamondatokat az olyan általános, hétköznapokban használt  témák esetében gyűjtöttük össze, mint a utazás, szállás, étkezés, vásárlás, sport és szabadidő, kommunikáció. A Lingea társalgási kézikönyvében minden kifejezés mellett feltüntettük annak kiejtését is. Hasznos melléklet a kétoldali szótár, az országban történő utazáshoz szükséges alapvető információk illusztrálása és Japán látványosságait bemutató mini-útikalauz.

Kínai társalgás

Kínai társalgás

Ha egy exotikus kirándulásra készül a kínai Nagy Falhoz, Pekingbe, illetve a Tiltott Városba, kézikönyvünk hasznos útitárs lehet. Annak ellenére, hogy a kínai írásjelek első ránézésre megfejthetetlennek bizonyulnak, a kiejtés fonetikus átírásának köszönhetően megértetheti magát a hétköznapi helyzetekben.

A Kínai társalgás nemcsak a mindennapi helyzetekben teszi lehetővé a kommunikációt, de az utazások során és vészhelyzetekben egyaránt segítséget nyújt. A hangsúlyt az aktív kommunikációra, az áttekinthetőségre és a szövegben való könnyű tájékozódásra fektettük. A kiadvány 2600 mondat és szókapcsolat mellett 6000 szótári címszót is tartalmaz. A praktikus példamondatokat az olyan általános, hétköznapokban használt témák esetében gyűjtöttük össze, mint az utazás, szállás, étkezés, vásárlás, sport, szabadidő, kommunikáció. A Lingea társalgási kézikönyvében minden kifejezés mellett feltüntettük annak kiejtését is. Hasznos melléklet a kétoldali szótár, az országban történő utazáshoz szükséges alapvető információk illusztrálása és Kína látványosságait bemutató mini-útikalauz.

Konversation Ungarisch

Konversation Ungarisch

Mit diesem Buch als Reisebegleiter werden Sie sowohl die Gesprächssituationen im Alltag als auch in der Not erfolgreich meistern. Im Vordergrund stehen vor allem aktive Kommunikation, Übersichtlichkeit und klare Orientierung im Text.

Az könyv a külföldiek számára nemcsak a mindennapi helyzetekben teszi lehetővé a kommunikációt, de az utazások során és vészhelyzetekben is segítséget nyújt. A hangsúlyt az aktív kommunikációra, az áttekinthetőségre és a szövegben való könnyű tájékozódásra fektettük. A kiadvány 2600 mondat és szókapcsolat mellett 6000 szótári címszót is tartalmaz. A praktikus példamondatokat az olyan általános, hétköznapokban használt témák esetében gyűjtöttük össze, mint az utazás, szállás, étkezés, vásárlás, sport, szabadidő, kommunikáció. A Lingea társalgási kézikönyvében minden kifejezés mellett feltüntettük annak kiejtését is, hasznos melléklet a kétoldali szótár.

Koreai társalgás

Koreai társalgás

Az exotikus Korea érintetlen természetével és fennmaradt régi építményeivel egyre több turistát vonz. Kézikönyvünkkel a legkülönbözőbb helyzetekben is képes magát megértetni, így utazása még érdekfeszítőbb lehet.

A Koreai társalgás nemcsak a mindennapi helyzetekben teszi lehetővé a kommunikációt, de az utazások során és vészhelyzetekben egyaránt segítséget nyújt. A hangsúlyt az aktív kommunikációra, az áttekinthetőségre és a szövegben való könnyű tájékozódásra fektettük. A kiadvány 2600 mondat és szókapcsolat mellett 6000 szótári címszót is tartalmaz. A praktikus példamondatokat az olyan általános, hétköznapokban használt témák esetében gyűjtöttük össze, mint az utazás, szállás, étkezés, vásárlás, sport, szabadidő, kommunikáció. A Lingea társalgási kézikönyvében minden kifejezés mellett feltüntettük annak kiejtését is. Hasznos melléklet a kétoldali szótár, az országban történő utazáshoz szükséges alapvető információk illusztrálása és Kórea látványosságait bemutató mini-útikalauz.

Lengyel társalgás

Lengyel társalgás

Mindamellett, hogy Lengyelország hazánkhoz közel helyezkedik el, gyönyörű tájak, emlékművek, sokszínű kultúra gazdagítja az országot. Ha mindezt Ön fel szeretné fedezni, kézikönyvünk hasznos útitárssá válik. 

Lengyel társalgás nemcsak a mindennapi helyzetekben teszi lehetővé a kommunikációt, de az utazások során és vészhelyzetekben egyaránt segítséget nyújt. A hangsúlyt az aktív kommunikációra, az áttekinthetőségre és a szövegben való könnyű tájékozódásra fektettük. A kiadvány 2600 mondat és szókapcsolat mellett 6000 szótári címszót is tartalmaz. A praktikus példamondatokat az olyan általános, hétköznapokban használt témák esetében gyűjtöttük össze, mint az utazás, szállás, étkezés, vásárlás, sport, szabadidő, kommunikáció. A Lingea társalgási kézikönyvében minden kifejezés mellett feltüntettük annak kiejtését is. Hasznos melléklet a kétoldali szótár, az országban történő utazáshoz szükséges alapvető információk illusztrálása és Lengyelország látványosságait bemutató mini-útikalauz.

Német nyelvtani áttekintés

Német nyelvtani áttekintés

Több mint 120 millió ember beszéli a német nyelvet a világon. Ausztria, Németország, Svájc, Luxemburg, Észak-Olaszország és Belgium hivatalos nyelve. Mindemellett Németország egyre növekvő gazdasági befolyása Európában még jobban megerősíti a nyelv szerepét és fontosságát. 

Az Német nyelvtani áttekintés praktikus segítségként szolgál a nyelvtanuláshoz, hogy a tanulni vágyó könnyen elsajátíthassa a mindennapokban használt nyelvtani jelenségeket. Az általános definíciókat ezért a minimumra csökkentettük, és ehelyett inkább a szabályok gyakorlati használatát nagy mennyiségű példán keresztül szemléltetjük. A kiadvány első lépésként a kiejtési szabályok áttekintésére fektet hangsúlyt. Gondosan válogatott mondatainkat a sajtóból és megbízható online forrásokból merítettük, hogy azok a lehető leghűbben tükrözzék a mai német nyelv használatát. Az egyes szabályokat és az őket szemléltető példákat számtalan megjegyzéssel egészítettük ki, melyek az egyes kivételekre, bizonyos jelenségek köznyelvi változatára, stb. hivatottak felhívni figyelmünket. 

Német társalgás

Német társalgás

A német nyelvterület közvetlen szomszédságának, természeti szépségeinek és kulturális emlékeinek köszönhetően gyakori úticél. Utazzon akár üzleti ügyben vagy élményeket keresve, esetleg csak átutazóban dél vagy nyugat felé, minden esetben hasznos lehet egy jól megszerkesztett társalgási kézikönyv.

A Német társalgás nemcsak a mindennapi helyzetekben teszi lehetővé a kommunikációt, de az utazások során és vészhelyzetekben egyaránt segítséget nyújt. A hangsúlyt az aktív kommunikációra, az áttekinthetőségre és a szövegben való könnyű tájékozódásra fektettük. A kiadvány 2600 mondat és szókapcsolat mellett 6000 szótári címszót is tartalmaz. A praktikus példamondatokat az olyan általános, hétköznapokban használt  témák esetében gyűjtöttük össze, mint az utazás, szállás, étkezés, vásárlás, sport, szabadidő, kommunikáció. A Lingea társalgási kézikönyvében minden kifejezés mellett feltüntettük annak kiejtését is. Hasznos melléklet a kétoldali szótár, az országban történő utazáshoz szükséges alapvető információk illusztrálása és Németország látványosságait bemutató mini-útikalauz.

Német társalgás Light

Német társalgás Light

Több mint 120 millió ember beszéli a német nyelvet a világon. Ausztria, Németország, Svájc, Luxemburg, Észak-Olaszország és Belgium hivatalos nyelve. Mindemellett Németország egyre növekvő gazdasági befolyása Európában még jobban megerősíti a nyelv szerepét és fontoságát. 

Német társalgás - velünk nem elveszett a társalgási sorozatunk egyszerűsített változata, amely nem csak a mindennapi helyzetekben teszi lehetővé a kommunikációt, de az utazások során is segítséget nyújt még, akkor is, ha az adott nyelvben teljes kezdőnek számít. A kiadvány 1200 mondat és szókapcsolat mellett 5000 szótári címszót is tartalmaz. A praktikus példamondatokat az olyan általános, hétköznapokban használt  témák esetében gyűjtöttük össze, mint a család, étkezés, sport, szabadidő, egészség, munka, utazás, kommunikáció. Mindemellett a kiadvány nagy hangsúlyt fektet a szavak helyes kiejtésének az ismertetésére. A társalgási sorozatunk utolsó fejezetében található német –magyar és magyar –német szótár nyújt segítséget a társalgás során. A hangsúlyt az aktív kommunikációra, az áttekinthetőségre és a szövegben való könnyű tájékozódásra fektettük.

Norvég nyelvtani áttekintés

Norvég nyelvtani áttekintés

A fjordok és az érintetlen természet hazája, a turisták és halászok paradicsoma, egyre gyakoribb úticél. 

 

Norvég nyelvtani áttekintés praktikus segítségként szolgál a nyelvtanuláshoz, hogy a tanulni vágyó könnyen elsajátíthassa a mindennapokban használt nyelvtani jelenségeket. Az általános definíciókat ezért a minimumra csökkentettük, és ehelyett inkább a szabályok gyakorlati használatát nagy mennyiségű példán keresztül szemléltetjük. A kiadvány első lépésként a kiejtési szabályok áttekintésére fektet hangsúlyt. Gondosan válogatott mondatainkat a sajtóból és megbízható online forrásokból merítettük, hogy azok a lehető leghűbben tükrözzék a mai norvég nyelv használatát. Az egyes szabályokat és az őket szemléltető példákat számtalan megjegyzéssel egészítettük ki, melyek az egyes kivételekre, bizonyos jelenségek köznyelvi változatára hivatottak felhívni figyelmünket. 

Norvég társalgás

Norvég társalgás

A fjordok és az érintetlen természet hazája, a turisták és halászok paradicsoma, egyre gyakoribb úticél. Bár gond nélkül megértetheti magát angolul, azért próbálja ki új társalgási kézikönyvünket is! 

A Norvég társalgás nemcsak a mindennapi helyzetekben teszi lehetővé a kommunikációt, de az utazások során és vészhelyzetekben egyaránt segítséget nyújt. A hangsúlyt az aktív kommunikációra, az áttekinthetőségre és a szövegben való könnyű tájékozódásra fektettük. A kiadvány 2600 mondat és szókapcsolat mellett 6000 szótári címszót is tartalmaz. A praktikus példamondatokat az olyan általános, hétköznapokban használt témák esetében gyűjtöttük össze, mint az utazás, szállás, étkezés, vásárlás, sport, szabadidő, kommunikáció. A Lingea társalgási kézikönyvében minden kifejezés mellett feltüntettük annak kiejtését is. Hasznos melléklet a kétoldali szótár, az országban történő utazáshoz szükséges alapvető információk illusztrálása és Norvégia látványosságait bemutató mini-útikalauz.

Olasz nyelvtani áttekintés

Olasz nyelvtani áttekintés

Az olasz nyelv dallamos hangzása a szavakban sorakozó magánhangzóknak is köszönhető, ráadásul a kevésbé bonyolult nyelvtana miatt a nyelvtanulás élvezetesebbé is válhat számunkra.  

Az Olasz nyelvtani áttekintés praktikus segítségként szolgál a nyelvtanuláshoz, hogy a tanulni vágyó könnyen elsajátíthassa a mindennapokban használt nyelvtani jelenségeket. Az általános definíciókat ezért a minimumra csökkentettük, és ehelyett inkább a szabályok gyakorlati használatát nagy mennyiségű példán keresztül szemléltetjük. A kiadvány első lépésként a kiejtési szabályokáttekintésére fektet hangsúlyt. Gondosan válogatott mondatainkat a sajtóból és megbízható online forrásokból merítettük, hogy azok a lehető leghűbben tükrözzék a mai olasz nyelv használatát. Az egyes szabályokat és az őket szemléltető példákat számtalan megjegyzéssel egészítettük ki, melyek az egyes kivételekre, bizonyos jelenségek köznyelvi változatára, stb. hivatottak felhívni figyelmünket. 

Olasz társalgás

Olasz társalgás

Ha az Appennini-félszigetre készül, ne feledkezzen meg a megfelelő társalgási kézikönyv beszerzéséről sem! Dél felé haladva egyre kevésbé tudunk érvényesülni az angol és német nyelv segítségével, ezért egy jól megszerkeszett társalgási szótár mindenképpen nagy segítséget nyújthat. 

Az Olasz társalgás nem csak a mindennapi helyzetekben teszi lehetővé a kommunikációt, de az utazások során és vészhelyzetekben egyaránt segítséget nyújt.  A hangsúlyt az aktív kommunikációra, az áttekinthetőségre és a szövegben való könnyű tájékozódásra fektettük.  A kiadvány 2600 mondat és szókapcsolat mellett 6000 szótári címszót is tartalmaz. A praktikus példamondatokat az olyan általános, hétköznapokban használt  témák esetében gyűjtöttük össze, mint az utazás, szállás, étkezés, vásárlás, sport, szabadidő, kommunikáció.  A Lingea társalgási kézikönyvében minden kifejezés mellett feltüntettük annak kiejtését is. Hasznos melléklet a kétoldali szótár, az országban történő utazáshoz szükséges alapvető információk illusztrálása és Olaszország látványosságait bemutató mini-útikalauz.

Olasz társalgás Light

Olasz társalgás Light

Az olasz nyelv dallamos hangzása a szavakban sorakozó magánhangzóknak is köszönhető, ráadásul a kevésbé bonyolult nyelvtana miatt a nyelvtanulás élvezetesebbé is válhat számunkra.  

Az Olasz társalgás - velünk nem elveszett a társalgási sorozatunk egyszerűsített változata, amely nemcsak a mindennapi helyzetekben teszi lehetővé a kommunikációt, de az utazások során is segítséget nyújt még akkor is, ha az adott nyelvben teljes kezdőnek számít. A kiadvány 1200 mondat és szókapcsolat mellett 5000 szótári címszót is tartalmaz. A praktikus példamondatokat az olyan általános, hétköznapokban használt témák esetében gyűjtöttük össze, mint a család, étkezés, sport, szabadidő, egészség, munka, utazás, kommunikáció. Mindemellett a kiadvány nagy hangsúlyt fektet a szavak helyes kiejtésének az ismertetésére. A társalgási sorozatunk utolsó fejezetében található olasz–magyar és magyar–olasz szótár nyújt segítséget a társalgás során. A hangsúlyt az aktív kommunikációra, az áttekinthetőségre és a szövegben való könnyű tájékozódásra fektettük.

Orosz nyelvtani áttekintés

Orosz nyelvtani áttekintés

A keleti szláv nyelvcsaládba tartozó orosz nyelvet napjainkban körülbelül 280 millió ember beszéli a Földön. Ha pedig elhatározzuk, hogy megtanulunk ororszul, ismerőseinknek elmondhatjuk, hogy ismerjük a cirill ábécé betűit is. 

Az Orosz nyelvtani áttekintés praktikus segítségként szolgál a nyelvtanuláshoz, hogy a tanulni vágyó könnyen elsajátíthassa a mindennapokban használt nyelvtani jelenségeket. Az általános definíciókat ezért a minimumra csökkentettük, és ehelyett inkább a szabályok gyakorlati használatát nagy mennyiségű példán keresztül szemléltetjük. A kiadvány első lépésként a kiejtési szabályok áttekintésére fektet hangsúlyt. Gondosan válogatott mondatainkat a sajtóból és megbízható online forrásokból merítettük, hogy azok a lehető leghűbben tükrözzék a mai orosz nyelv használatát. Az egyes szabályokat és az őket szemléltető példákat számtalan megjegyzéssel egészítettük ki, melyek az egyes kivételekre, bizonyos jelenségek köznyelvi változatára, stb. hivatottak felhívni figyelmünket. 

Orosz társalgás

Orosz társalgás

Több mint 20 év szünet után az emberek ismét kezdenek érdeklődni az orosz nyelv iránt, és egyre többen érzik úgy, érdemes feleleveníteni vagy megismerni ennek a nyelvnek az alapjait. Az orosz nyelv nemcsak Oroszországban válik hasznára, de elboldogul vele Ukrajnában, a Kaukázus vidékén és Közép-Ázsiában is.

A Orosz társalgás nemcsak a mindennapi helyzetekben teszi lehetővé a kommunikációt, de az utazások során és vészhelyzetekben egyaránt segítséget nyújt. A hangsúlyt az aktív kommunikációra, az áttekinthetőségre és a szövegben való könnyű tájékozódásra fektettük. A kiadvány 2600 mondat és szókapcsolat mellett 6000 szótári címszót is tartalmaz. A praktikus példamondatokat az olyan általános, hétköznapokban használt témák esetében gyűjtöttük össze, mint a család, étkezés, sport, szabadidő, egészség, munka, utazás, kommunikáció. Mindemellett a kiadvány nagy hangsúlyt fektet a szavak helyes kiejtésének az ismertetésére A társalgás nyelvtani áttekintés mellett, orosz-magyar szótárat is tartalmaz. A kiadvány az országról nyújtott általános és hasznos tudnivalók áttekintésével zárul.  

Portugál nyelvtani áttekintés

Portugál nyelvtani áttekintés

Több mint 230 millió ember anyanyelve. Nemcsak az Európai Unió egyik hivatalos nyelve, de az afrikai és a dél-amerikai kontinens néhány országának is hivatalos nyelve.

Portugál nyelvtani áttekintés praktikus segítségként szolgál a nyelvtanuláshoz, hogy a tanulni vágyó könnyen elsajátíthassa a mindennapokban használt nyelvtani jelenségeket. Az általános definíciókat ezért a minimumra csökkentettük, és ehelyett inkább a szabályok gyakorlati használatát nagy mennyiségű példán keresztül szemléltetjük. A kiadvány első lépésként a kiejtési szabályok áttekintésére fektet hangsúlyt. Gondosan válogatott mondatainkat a sajtóból és megbízható online forrásokból merítettük, hogy azok a lehető leghűbben tükrözzék a mai portugál nyelv használatát. Az egyes szabályokat és az őket szemléltető példákat számtalan megjegyzéssel egészítettük ki, melyek az egyes kivételekre, bizonyos jelenségek köznyelvi változatára hivatottak felhívni figyelmünket. 

Portugál társalgás

Portugál társalgás

Ideális társalgási kézikönyv a Portugáliába és Brazíliába utazók számára, rengeteg hasznos tanáccsal és figyelmeztetéssel. A könyv már az új, 2010. január 1-jétől érvényes helyesírási szabályok alapján készült. Egy 6000 címszós kétirányú szótárral teljes.

Román társalgás

Román társalgás

Látogasson el ebbe a gyönyörű országba, tekintse meg Erdély mesés várait és járja be a magasztos hegyvonulatokat! E kézikönyv hasznos útitársa lesz minden helyzetben.

Román társalgás nemcsak a mindennapi helyzetekben teszi lehetővé a kommunikációt, de az utazások során és vészhelyzetekben egyaránt segítséget nyújt. A hangsúlyt az aktív kommunikációra, az áttekinthetőségre és a szövegben való könnyű tájékozódásra fektettük. A kiadvány 2600 mondat és szókapcsolat mellett 6000 szótári címszót is tartalmaz. A praktikus példamondatokat az olyan általános, hétköznapokban használt  témák esetében gyűjtöttük össze, mint az utazás, szállás, étkezés, vásárlás, sport, szabadidő, kommunikáció. A Lingea társalgási kézikönyvében minden kifejezés mellett feltüntettük annak kiejtését is. Hasznos melléklet a kétoldali szótár, az országban történő utazáshoz szükséges alapvető információk illusztrálása és Románia látványosságait bemutató mini-útikalauz.

Spanyol nyelvtani áttekintés

Spanyol nyelvtani áttekintés

A világon minden tizedik ember beszéli a spanyol nyelvet. A temperamentumos, vendégszerető ország nyelve a nap, a tánc és a színek nyelve is. Mindamellett, hogy a spanyol a dél-amerikai kontinens legtöbb országának és több nemzetközi szervezetnek az egyik hivatalos nyelve, Spanyolország növekvő gazdasági szerepének szempontjából is érdemes azt tanulni. 

A Spanyol nyelvtani áttekintés praktikus segítségként szolgál a nyelvtanuláshoz, hogy a tanulni vágyó könnyen elsajátíthassa a mindennapokban használt nyelvtani jelenségeket. Az általános definíciókat ezért a minimumra csökkentettük, és ehelyett inkább a szabályok gyakorlati használatát nagy mennyiségű példán keresztül szemléltetjük. A kiadvány első lépésként a kiejtési szabályok áttekintésére fektet hangsúlyt. Gondosan válogatott mondatainkat a sajtóból és megbízható online forrásokból merítettük, hogy azok a lehető leghűbben tükrözzék a mai spanyol nyelv használatát. Az egyes szabályokat és az őket szemléltető példákat számtalan megjegyzéssel egészítettük ki, melyek az egyes kivételekre, bizonyos jelenségek köznyelvi változatára, stb. hivatottak felhívni figyelmünket. 

Spanyol társalgás

Spanyol társalgás

A spanyol nyelvet több mint 400 millió ember beszéli világszerte, ezért mindenképp érdemes megtanulni legalább az alapvető szavakat és kifejezéseket. Ne számítson arra, hogy Spanyolországban vagy Dél-Amerikában elboldogul az angol nyelvtudással! Ez a praktikus kézikönyv hasznos, sőt nemegyszer pótolhatatlan segítséget nyújthat.

Spanyol társalgás Light

Spanyol társalgás Light

A spanyol nyelv a dallamos hangzásának köszönhetően az egyik legkedveltebb nyelvvé vált a világon az elmúlt években. Mindamellett, hogy a spanyol a dél-amerikai kontinens legtöbb országának és több nemzetközi szervezetnek az egyik hivatalos nyelve, Spanyolország növekvő gazdasági szerepének szempontjából is érdemes tanulni a nyelvet. 

Spanyol társalgás - velünk nem elveszett a társalgási sorozatunk egyszerűsített változata, amely nemcsak a mindennapi helyzetekben teszi lehetővé a kommunikációt, de az utazások során is segítséget nyújt még, akkor is, ha az adott nyelvben teljes kezdőnek számít. A kiadvány 1200 mondat és szókapcsolat mellett 5000 szótári címszót is tartalmaz. A praktikus példamondatokat az olyan általános, hétköznapokban használt témák esetében gyűjtöttük össze, mint a család, étkezés, sport, szabadidő, egészség, munka, utazás, kommunikáció. Mindemellett a kiadvány nagy hangsúlyt fektet a szavak helyes kiejtésének az ismertetésére. A társalgási sorozatunk utolsó fejezetében található spanyol–magyar és magyar–spanyol szótár nyújt segítséget a társalgás során. A hangsúlyt az aktív kommunikációra, az áttekinthetőségre és a szövegben való könnyű tájékozódásra fektettük.

Svéd nyelvtani áttekintés

Svéd nyelvtani áttekintés

A zord északi táj szépségét és a modern életstílust ötvöző ország egyre gyakoribb úticél.

 

 

Svéd nyelvtani áttekintés praktikus segítségként szolgál a nyelvtanuláshoz, hogy a tanulni vágyó könnyen elsajátíthassa a mindennapokban használt nyelvtani jelenségeket. Az általános definíciókat ezért a minimumra csökkentettük, és ehelyett inkább a szabályok gyakorlati használatát nagy mennyiségű példán keresztül szemléltetjük. A kiadvány első lépésként a kiejtési szabályok áttekintésére fektet hangsúlyt. Gondosan válogatott mondatainkat a sajtóból és megbízható online forrásokból merítettük, hogy azok a lehető leghűbben tükrözzék a mai svéd nyelv használatát. Az egyes szabályokat és az őket szemléltető példákat számtalan megjegyzéssel egészítettük ki, melyek az egyes kivételekre, bizonyos jelenségek köznyelvi változatára, stb. hivatottak felhívni figyelmünket. 

Svéd társalgás

Svéd társalgás

A zord északi táj szépségét és a modern életstílust ötvöző ország egyre gyakoribb úticél. Ha Ön is ide készül, ne felejtse otthon praktikus társalgási kézikönyvünket. 

Svéd társalgás nemcsak a mindennapi helyzetekben teszi lehetővé a kommunikációt, de az utazások során és vészhelyzetekben egyaránt segítséget nyújt. A hangsúlyt az aktív kommunikációra, az áttekinthetőségre és a szövegben való könnyű tájékozódásra fektettük. A kiadvány 2600 mondat és szókapcsolat mellett 6000 szótári címszót is tartalmaz. A praktikus példamondatokat az olyan általános, hétköznapokban használt témák esetében gyűjtöttük össze, mint az utazás, szállás, étkezés, vásárlás, sport, szabadidő, kommunikáció. A Lingea társalgási kézikönyvében minden kifejezés mellett feltüntettük annak kiejtését is. Hasznos melléklet a kétoldali szótár, az országban történő utazáshoz szükséges alapvető információk illusztrálása és Svédország látványosságait bemutató mini-útikalauz.

Szerb társalgás

Szerb társalgás

A szerb nyelv a cirill- és latinbetűs írást is használja. Az angol nyelvvel itt nem boldogul. Társalgási kézikönyvünk hasznára lesz, induljon bár kolostorokba vagy a városi műemlékek nyomába, esetleg pihenni a természetbe.

Szerb társalgás nemcsak a mindennapi helyzetekben teszi lehetővé a kommunikációt, de az utazások során és vészhelyzetekben egyaránt segítséget nyújt.  A hangsúlyt az aktív kommunikációra, az áttekinthetőségre és a szövegben való könnyű tájékozódásra fektettük. A kiadvány 2600 mondat és szókapcsolat mellett 6000 szótári címszót is tartalmaz. A praktikus példamondatokat az olyan általános, hétköznapokban használt témák esetében gyűjtöttük össze, mint az utazás, szállás, étkezés, vásárlás, sport, szabadidő, kommunikáció. A Lingea társalgási kézikönyvében minden kifejezés mellett feltüntettük annak kiejtését is. Hasznos melléklet a kétoldali szótár, az országban történő utazáshoz szükséges alapvető információk illusztrálása és Szerbia látványosságait bemutató mini-útikalauz.

Szlovák társalgás

Szlovák társalgás

Északi szomszédaink nyelvével érdemes közelebbről megismerkedni mielőtt elindulnánk a Magas-Tátrába a téli örömök vagy akár nyáron a Szlovák Paradicsomba a természeti szépségek után. Ezt a praktikus kiadványt biztosan haszonnal forgatjuk majd a helyiekkel beszélgetve vagy akár rendkívüli helyzetek esetén is.

A Szlovák társalgás nemcsak a mindennapi helyzetekben teszi lehetővé a kommunikációt, de az utazások során és vészhelyzetekben egyaránt segítséget nyújt. A hangsúlyt az aktív kommunikációra, az áttekinthetőségre és a szövegben való könnyű tájékozódásra fektettük. A kiadvány 2600 mondat és szókapcsolat mellett 6000 szótári címszót is tartalmaz. A praktikus példamondatokat az olyan általános, hétköznapokban használt témák esetében gyűjtöttük össze, mint az utazás, szállás, étkezés, vásárlás, sport, szabadidő, kommunikáció. A Lingea társalgási kézikönyvében minden kifejezés mellett feltüntettük annak kiejtését is, hasznos melléklet a kétoldali szótár, az országban történő utazáshoz szükséges alapvető információk illusztrálása és Szlovákia látványosságait bemutató mini-útikalauz.

Török társalgás

Török társalgás

Törökországot évről évre többen látogatják. Amennyiben nemcsak a hotel és a strand között szeretne ingázni, hanem szeretné jobban megismerni ezt az érdekes országot, mely számos történelmi emlékkel rendelkezik, ajánljuk ezt a társalgási kézikönyvet is becsomagolni az útra. 

török társalgás nemcsak a mindennapi helyzetekben teszi lehetővé a kommunikációt, de az utazások során és vészhelyzetekben egyaránt segítséget nyújt. A hangsúlyt az aktív kommunikációra, az áttekinthetőségre és a szövegben való könnyű tájékozódásra fektettük. A kiadvány 2600 mondat és szókapcsolat mellett 6000 szótári címszót is tartalmaz. A praktikus példamondatokat az olyan általános, hétköznapokban használt témák esetében gyűjtöttük össze, mint az utazás, szállás, étkezés, vásárlás, sport, szabadidő, kommunikáció. A Lingea társalgási kézikönyvében minden kifejezés mellett feltüntettük annak kiejtését is. Hasznos melléklet a kétoldali szótár, az országban történő utazáshoz szükséges alapvető információk illusztrálása és Törökország látványosságait bemutató mini-útikalauz.

Ukrán társalgás

Ukrán társalgás

Abban az esetben, ha Ukrajnába látogat, biztosan felhasználja orosz nyelvtudását is, de egy ukrán mondattal vagy frázissal biztosan meghódítja majd a helybeliek szívét. Kézikönyvünk megfelelő segítséget nyújt emlékművek látogatása során vagy épp akkor, amikor az ország természeti kincseit csodálja meg. 

Az Ukrán társalgás nemcsak a mindennapi helyzetekben teszi lehetővé a kommunikációt, de az utazások során és vészhelyzetekben egyaránt segítséget nyújt.  A hangsúlyt az aktív kommunikációra, az áttekinthetőségre és a szövegben való könnyű tájékozódásra fektettük. A kiadvány 2600 mondat és szókapcsolat mellett 6000 szótári címszót is tartalmaz. A praktikus példamondatokat az olyan általános, hétköznapokban használt témák esetében gyűjtöttük össze, mint az utazás, szállás, étkezés, vásárlás, sport, szabadidő, kommunikáció. A Lingea társalgási kézikönyvében minden kifejezés mellett feltüntettük annak kiejtését is. Hasznos melléklet a kétoldali szótár, az országban történő utazáshoz szükséges alapvető információk illusztrálása és Ukrajna látványosságait bemutató mini-útikalauz.