A kiejtés gyakorlása

A kiejtés gyakorlása nemrégiben még a nyelvtanulás azon része volt, amelyben a diák nem boldogulhatott a lektor nélkül - főleg a helyes kiejtés begyakorlásakor. Ugyan a kiejtést megtanulhatták hangfelvételről is, még mindig hiányzott a visszajelzés a tanár részéről. 

Azon diák számára, akinek nem áll módjában lektortól tanulni és a füle még nem tudja megkülönböztetni az idegen nyelv egyes hangzói közti nüanszokat, a hang grafikus ábrázolása és az egyes fonémák határainak kijelölése óriási segítséget nyújt. Itt is egy anyanyelvi beszélő hangfelvétele szolgál mintaként, azonban nemcsak lejátszható, hanem grafikusan is ábrázolt. Hasonló grafikát generál a program a diák kiejtésével is, így össze tudja hasonlítani a két kiejtést és megtalálja a különbségeket is. Az ilyen grafikon rámutat azokra a különbségekre is, melyeket a diák csak hallás alapján nem vett észre, így a kiejtés ismétlésekor pontosan tudja, mely részekre kell összpontosítania. 

Nyelvi rész

A technológia magja a nyelvfelismerő, mely a beírt kiejtési átirat szerint elemzi a hallott hangot. 

Programmegoldás

A nyelvfelismerő a technológia legigényesebb része, az applikációban integrálva van tobábbá a grafikonképzés, a lejátszás animációja és a szerverrel való kommunikáció

Elérhető funkciók

Nyelvfelismerő szerver

Applikációs rész

Operációs rendszerek

Az applikációs rész elérhető a Windows, Linux, iOS és Android rendszerek számára, a nyelvfelismerő a Linux számára.